A kis hableány online előadás megtekintése
A nemzeti identitás erősítését célzó programokról szóló 1042/2019. (II. 18.) Korm. határozat alapján 2019.11.15-én útjára indult a Lázár Ervin Program, amely szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül minden, az 1–8. évfolyamon tanuló általános iskolai diák részére tanévenként egyszeri alkalommal ingyenesen biztosítja a színházi, tánc- és cirkuszi előadások, komolyzenei hangversenyek, illetve az őshonos állatok bemutatóhelyei látogatásának élményét.
A covid helyzetre való tekintettel, sajnos a Lázár Ervin program keretében megtartott előadások megvalósulására 2020. novemberéig nem volt lehetőség. Iskolánk lehetőséget kapott, hogy az elmaradó előadások pótlásában részt vehessen. Így 2020. november 27- én délelőtt a másodikosok (akik tavaly a járványhelyzet miatt kimaradtak az előadásokból) A kis hableány című előadást tekinthették meg a Pesti Művész Színház előadásában, online formában.
Az előadást nagyon élvezték a diákok, s bár nem öltöztünk ünneplőbe, ennek a napnak hangulatát meghatározta az átélt élmény. Tanulóink nagy figyelemmel kísérték a darabot, s a végén hangos tapssal köszönték meg a színészek játékát. Ezen a napon osztálytermünk igazi színházzá változott.
Annak ellenére, hogy az élő színházi előadást az internet nem tudja pótolni, mégis a program egyik legfontosabb hozadéka az lesz, hogy a diákok megérzik a közös élmény izgalmát, a színészi személyesség varázsát.